Egy apró kis fejezet neked.

Hogyan is lehet egy ilyet elkezdeni, hogy ne legyen túl személyes, de mégis adjon valamit, hogy lehet leírni a jelent múltban, mert jelenből egyre kevesebb lesz, és csak a múlt marad nekünk, vagy inkább rólunk. Akik nyomot hagynak, azokat leírom, kifejezem őket, a legkedvesebb szavaimba öntöm, mondatokká formálom és a blogomba archiválom. Remélem nem fogod elolvasni egyhamar, remélem nem fogom látni, amikor elolvasod, vagy remélem, hogy sokkal, de sokkal később jössz rá, hogy ez valójában neked szólt. Félreértések, és akaratlan jóakarók, olyanok, akik védeni akartak, de kizökkentettek a biztonsági vonal mögül, és jól tették, mert okosabb lettem, érettebb, és valamilyen megmagyarázhatatlan okból utolsó ízemig őszinte.

 Olyan kérdésekre kértél választ, amiket én sosem fogalmaztam meg magamnak, és meg is válaszoltam őket. Az, hogy jelentesz valamit nem titok, az hogy nem foglak elfelejteni az is biztos, te leraktad a pár mondatos fejezeted nálam, és én megírlak ezért. Okoztál nekem mosolyokat, sokat. Remélem, én is neked párat. Vigyázz magadra.

Bukowski: Dicshimnusz egy Pokoli Nőhöz- fordította: Farkas Kristóf

és legjobban

abban a méregzöld ruhában

és azokra a magassarkú, fényes

fekete cipőkre,

állandóan kurvaanyáztál, mikor ittál,

a hajad előre omlott, te ki

akartál robbanni abból

ami fogva tartott:

kibaszott emlékei egy

elbaszott

múltnak, és

végül kiszabadultál

azzal,

hogy meghaltál,

itt hagyva engem az

elbaszott

jelennel;

halott vagy

28 éve

már, jobban emlékszem

rád, mint bárkire, aki

itt maradt;

te voltál az egyetlen,

aki megértette

az élettel kötött

szerződés

jelentéktelenségét;

mindenki más csak

elégedetlen volt a

nyomorult részével,

szidta

értelmetlenül az

értelmetlenséget;