J.B.V.
Annyira reménytelen belekezdeni ebbe a bejegyzésbe, mint sok hasonló más ilyen műveletbe, mégis meghallottam ezt a számot, Kedves. Valami megmozdult bennem, egy el nem varrt szál, egy meg nem írt vers, pár rád áldozott szó, a szavaid, a hangod, a nevetésed, minden. Mintha szerelmes lennék, de nem.
A szerelem a gyerekeknek való, de mégis annyi minden maradt itt, amikor azt hiszem, hogy már rég mindent elraktam, ami rád emlékeztetett. Nem, ez csak illúzió volt, hozzájuk sem értem idáig, és nézd meg, most mégis írok.
- Neked hiányzik, ugye?
- Igen.
Nem tudtam hazudni, mert nem vagy egy könnyen feledhető egyéniség, és most utott el a tudatomig, hogy hibáztam, hogy annyira foglalkoztam mindennel, mint a felesleges lázadással, hogy életben tartsam a rég halott dolgokat, hogy minden, ami fontos, akkor lényegtelenné vált. Bocsánatot ezért a legnehezebb kérni, a rengeteg önzésért, mert azt hittem, hogy egy másik irányból érkező sértettség miatt bármit megtehetek. Egy két lábon élő szerencsétlenség voltam, te segíteni próbáltál annak ellenére tudtuk, hogy a döglött macskát rugdosom, de ennek örömére bölcsen felégettem mindent, és egy éjszaka alatt mindent tönkretettem.
Felbontottam minden ki nem mondott szövetséget, ami köztünk létezett, minden rám áldozott percedet, amikor megláttad, hogy ki is vagyok én, hogy nem ítéltél el, és nem voltam akkor, amikor neked szükséged lett volna rám. Ehelyett telibe... ehelyett... megfeledkeztem a múltról. Eldobtam ezt is.
Oly sokáig maradtam annyira a felületen, hogy a sérülések szép lassan hegedtek, és most az egészségesnek vélt lelkem tapogatva ott maradt egy nyílt seb, amit én vágtam. A nyaraim, és a nyáréjszakáim a tieid maradnak a nevetéseké, a semmitmondó, de fontos beszélgetéseké, az ölelésedé. Mostmár a hiányodé.
Soha többet nem fogok megtörni ezzel a témával kapcsolatban, de véget vetek minden kicsi hazugságnak, és az elbaszott évemnek, és mindennek, ami velem történt, és fájt, neked viszont hagyok helyet, mert remélem, hogy tényleg történt valami igazi barátság-féle közöttünk. Nem hiszek a véletlenekben, Petite Cherie, nem hiszek abban, hogy véletlenül találtunk egymásra, van bennünk valami, ami alapjaiban mondd ellent a világgal, valami, ami csak az enyém és tiéd volt, ami haldoklik most. Valami, amitől, hála Neked különlegesnek éreztem magam. Valamiért, amiért a magam kis elcseszett módján mindig is szeretni foglak.
You're wonderful. You are truly wonderful. And I... I... miss you.
And you miss me not.
