Sosem szabad túl hamar vagy elsietve, de azt hiszem eleget ültem rajta ahhoz, hogy tegyek egy fél hangos bátortalan kijelentést. Túl vagyok egy időszakon. Volt ebben minden, ami sem tündérmesébe, sem lányregénybe nem illik.  Sőt néha nyomdafestéket sem tűrt, de nincs nyoma sem megbánásnak, sem tagadásnak, mert azt hiszem ez a dal, már a végén szól, és a stáblista elmarad.

Most hagyjuk a harmadik személyt, hagyjuk a feltételes módot és minden más kertelést. Könnyebb lett minden, nem félek, hallgatnak a mindenféle életmegrontó lidércek, és a március végi tél is olyan kellemesen csendes és nyugodt, hogy nem aggódom mi lesz holnap. A mostani kétségeim és reményeim nem olyanok, amiket egy szatirikus szerelmi dráma soraiba lehet önteni, nem vagyok felesleges, sem kihasznált, most vagyok megint én. Igen, ha ilyen felszínes vagyok, akkor az újonnan előkerült magassarkú cipőim társaságában, amikben boldogan billegek be az iskolába, tanulni, egy kávéra, egy beszélgetésre. Van mit csinálnom az életemmel, akkor is, ha épp nem tudok semmit csinálni. Nem állok olyan befolyásoltság alatt, ami a hangulatomat egy érzelmi sinus-fügvénnyé teszi. Most úgy jó, van kedvem mosolyogni, van kedvem semmiségekről beszélgetnem.

Kellett hozzá sokminden, teljes megtagadások, elengedések, szőnyeg alá söprés, beszélgetések, pozitív impulzosok, de most még kicsit részegen/másnaposan az apró lépésektől és változásoktól vannak érzéseim. Nem erőltetettek, vagy feleslegesek, van enerigám, hogy megéljem őket. Túl vagyok, ugyanaz vagyok, aki voltam, és eljött az idő, hogy elengedjem a terheket.

Jó éjt puszi

Amikor kicsi voltam, és Miskolcra költöztünk, nem szerettem abban a nagy szobában egyedül lenni, vagy egyedül elaludni. Megkaptam az esti kakaót, ami a mostani laktóz-érzékenységgel, inkább lenne büntetés, kaptam az estimesét, a puszit, a cirógatást. Mégis eleven az emlék, hogy lámpaoltás után anya megígérte, hogy ha végez a dolgaival odabújik hozzám, és vigyáz rám, amíg alszom. Ilyen nem volt sosem, de jó volt a tudat, hogy lehet hogy mégis ott van utána. Felnőtt fejjel is eleven az emlék. Ilyenkor nagyon hiányzol, Apa.  Mert amikor egyedül éreztem magam, tudom, hogy te is így éreztél. Láthatatlanul is mindig hiányoztál. Talán te is sokszor bújtál oda kicsi énemhez, amikor úgy érezted egyedül vagy. Hiányzol.

abba a bizonyos huncut csillogásba, no bizony abba.

Ez az a nap, amikor ott vagyok, ahol épp lennem kell, akivel lennem kell, azaz saját magammal. Most jó, most tényleg jó, és csak egy kicsire vagyok a boldogságtól.

csak az a huncut kis csillogás.

mosolyok.

Hallgatás és Hiátus

 Hosszas szüneteim nem azt jelentik, hogy megszűnök olyan embernek lenni, aki képes megörökíteni a gondolatait. Vagyis nem teljesen, de ilyenkor bonyolult belenyúlni a nagy ihlető érzelem-kosárba, mert olyan lesz egyszerre, mint egy hangyaboly, felszalad a kezemen, csipked. Na, jó nem, csak egyszerűen nem akarok belekezdeni. Nem is fogok most.