Sokkal jobban írok, ha nem érzek. Most meg nézem a drunkdial listám egyetlen potenciális személyét, és szinte semmit sem érzek abban a csókban, ami nem vele csattant el. Egyszerűen annyira hiányzik, hogy... amennyire nem gondoltam volna. Tényleg a legjobbakat kívánom neki, de nagyon nehéz nélküle, és végül is egy felnőtt vagyok, akinek meg kell értenie, hogy a végleges döntéseknek van csak értelme, nem a gyermetegen apró dolgoknak.

Kerestelek ma. Tényleg. Hívtalak volna, de ugyan minek. Naiv szerencsétlenség és düh.  Mondj okosabbat, de most mit kerteljek tovább. Basszameg szeretlek. Én sem, és te sem akartad. És vége. Itt. Már majdnem egy hónapja.

Meg kell tanulnom megint szenvtelen objektivitással írni. Saját érzelmeim nélkül.