Amikor hajnal háromkor egy úriembernek becézett rumos-whisky akcentussal beszélő pocakos csapzott rocker, azt mondja nekem minden maradék józan beszédkészségét összeszedve, hogy itt az unokaöccse és van egy lakás, ahol van pia, van fűtés és szívesen vendégül látna, akkor hiszek neki. Semmi manír vagy csomagolópapír, csak azt akarta. Nagy nehezen sikerül rávennem, hogy másszon már fel a buszra, ami csak rá vár, ő pedig méltóságát elvesztve visszaesik a három lépcsőfokon megkönnyebbülök, hogy mind a 194 centijét magasságban és derékban arrébb viszi, úgy hogy teljesen férfiatlanul egy cigivel is lehúzott és a gyújtómról is állította, hogy a sajátja. Szavak. Ő megmondta mit, én megmondtam, hogy nem adieu véletlenül sem hitegettem au revoirral.
Nevezd el és a tiéd, hallom, de nem. Nevezd el szavakkal, amik üresek, csak pótlékok a valóság rosszul fizetett kurvái, mert hiába ismered a funkciót és jelentést, amivel a hagyományok és az évszázadok felruházták, úgysem kapod azt, amit vársz. Kapsz valamit, ami ideig óráig kielégít, amiknek egy kicsit hiszel, megkapod az utánzatot, kapsz valamit, de tartalmat és értelmet nem. A sok szeretlek és sosemhagylakel után megszűnnek, és visszhangoznak, mint a hetedik kerület macskakövén kopogó csizmád zaja. Hajdanában elhitted, most már csak megérted, kimondod ezzel kifizeted, de úgysem kapsz semmit, csak egy unott sóhajt, és még úgyis bepróbálkozik, hátha adsz neki egy cigit. Kopott ruhájában méltóság híján tovább indul, és elgondolkodsz azon, hogy ki is az áldozat, hogy aki rászorul és megveszi, vagy az aki megteszi és kifizetik, mert aki fizet táplál reményeket, pótlékot és enyhülést remél, ehelyett kap sóvárgást, mert minden kevés. Az örökkéveledleszekek csak béklyók, amik talán ideig óráig tartanak, az egyideignekeressek pedig lassan kivéreztetnek. Itt vagy egyedül a szavakkal, amikkel folyton csak küzdesz, amiket nehéz kimondani, lehetetlen visszavonni, tompán bizseregnek vagy sajognak, de nem az igaziak, mert a hajnal háromkor is nyüzsgő pesti utcákon, részeg emberek százai boldogtalanok, keresnek valamit, amit nem találnak, nem ismernek, és csak az azért járnak el javarészt szombat este, mert kötelességnek érzik, és talán néha-néha remélnek is, hogy ez más lesz. De a buszon rossz a fűtés, a díszkivilágítás már kialudt, és semmi sem változik, csak néha az utcanevek, de sosem a házszámok, és a zajos magányban rádöbbensz, hogy megint ugyanott vagy, te is azt csinálod, és már nem is tudod hogyan élvezhetnéd, mert a hallott szavakban rég nem hiszel, és mégis megpróbálod. Naiv vagy. És be is látod, semmi sem az igazi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése